...érzelem

Ha látom ezt a képet, és amit ilyenkor érzek… ismerem fel, hogy mennyire ritkán érzem, és ilyenkor kérdem én… hol vannak ők?... és az általuk született érzések...

Ha az érzésem az illetőben rejlő feltételezett mélység, vagy az, hogy egy magába zárkózott varázsgömb, ahova belépni szeretnék, de már az is elég, ha ülhetek mellette, vagy vihetem a könyveit. Egy olyan atmoszféra, melybe belépni rejtelem, vagy csak bennem is sejlő sejtelem, amely figyelemre int. Talán a rejtőzködés, a különcség fűszere hiányzik másból, mert én már nem látom, és bár rég elléptem az előttem ülőtől, a fényképen lévőtől - még érzem. 

A légtér, mely körülhatárolt belvilág… csak pillanatra mutatkozik meg ebben-abban. De ha megérzed az illatát, melyre sóvárogva vársz, csak egy felismerés, hogy újra van, hiszen ismerem, de néha már megfogalmazhatatlan, mert csak egy villanás.

Nem lehet megragadni ott, hogy hol történik és kivel, valami átszövődő titok, melynek izét szeretem… oly ritkán ízlelem. Csak bennem nyom meg egy gombot, nincs is jelentősége… csak gondoltam megosztom, mert ugyan kesze-kusza sorok és gondolatok, de látjátok? … írni akarok.