2015. január 6., kedd

Honnan fakad ez?

Ahogy el lehet rejtőzni a sorok között, olyan megfoghatatlanul rajzolom körül elgondolásomat valami olyan felől, ami utat tört magának. Lavinaként érkezett az országba, mint tudás és átadás – az orosz gyógyászat. 


A lelkét tartom a kezemben, de ezzel önmagában mit sem érek, hiszen lelke mindennek van – oly súlytalan, ha erről készülök beszélni. Az egészből az dereng fel, ahogy ülök nagyanyám szoknyájánál és hallom a szamovár fortyogását – micsoda idea-kép. Orosz sztyeppék és hófödte-tájak, öregasszonyok kendő mögé rejtett hahotája, varázslások misztikája – hát innen kezdem el felépíteni, mert erről tudok beszélni. Ezt veszem észre, ez jelenti számomra a lényeget – nekem a szösszenet felfogó rendszernek.

Oly könnyedén jött át a tudás, ott a kis szobában, már Tanítómnál… persze sok – sok évre rá – már nem orosz földön. Néha belekortyoltunk a pohár borba, mely ott állt kézközelben és nevettünk… Átsuhant a tanításnak a lelke, a mindene… ezekben az apró hétköznapi mozdulatokban, helyzetben. A lényege és éltető ereje koncentrálódott a megfogalmazatlan, csak megélt pillanatban – abban a tanításban, amit ő adott. Ahogy adta… Nem lehettünk akkor sem többek, mint akik vagyunk… csak voltunk, úgy… önmagunk. Nem volt bennem elvárás, mert azt sem tudtam mit várhatnék, csak ültem és fogadtam. Nem tudtam még akkor, hogy milyen hatalmas rendszer tudása ez, de talán – pont ezért – tudtam az értelmét megérteni és felfedezni - rám formálódott… ott a lelkemben. Hozott hozadék és szándék, mert számítani fog itt a 21. század elején – valami megformált átadás, tudatban látás és elme-szaggatás idején.


Belecsöppenni csak úgy egy fogaskerekektől, tételektől és technikáktól terhes folyamatba – mily nehéz felfedezni benne az olajozást, a lelket – mint tudást. Nem tanítható, csak fejleszthető és ráérezhető lényege az, amit pontosan meg kell fejteni ahhoz, hogy életre keljen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése