Ahogy el lehet rejtőzni a
sorok között, olyan megfoghatatlanul rajzolom körül elgondolásomat valami olyan
felől, ami utat tört magának. Lavinaként érkezett az országba, mint tudás és
átadás – az orosz gyógyászat.
A lelkét tartom a kezemben, de ezzel önmagában
mit sem érek, hiszen lelke mindennek van – oly súlytalan, ha erről készülök
beszélni. Az egészből az dereng fel, ahogy ülök nagyanyám szoknyájánál és
hallom a szamovár fortyogását – micsoda idea-kép. Orosz sztyeppék és hófödte-tájak,
öregasszonyok kendő mögé rejtett hahotája, varázslások misztikája – hát innen
kezdem el felépíteni, mert erről tudok beszélni. Ezt veszem észre, ez jelenti
számomra a lényeget – nekem a szösszenet felfogó rendszernek.
Oly könnyedén jött át a
tudás, ott a kis szobában, már Tanítómnál… persze sok – sok évre rá – már nem
orosz földön. Néha belekortyoltunk a pohár borba, mely ott állt kézközelben és
nevettünk… Átsuhant a tanításnak a lelke, a mindene… ezekben az apró hétköznapi
mozdulatokban, helyzetben. A lényege és éltető ereje koncentrálódott a
megfogalmazatlan, csak megélt pillanatban – abban a tanításban, amit ő adott.
Ahogy adta… Nem lehettünk akkor sem többek, mint akik vagyunk… csak voltunk,
úgy… önmagunk. Nem volt bennem elvárás, mert azt sem tudtam mit várhatnék, csak
ültem és fogadtam. Nem tudtam még akkor, hogy milyen hatalmas rendszer tudása
ez, de talán – pont ezért – tudtam az értelmét megérteni és felfedezni - rám
formálódott… ott a lelkemben. Hozott hozadék és szándék, mert számítani fog itt
a 21. század elején – valami megformált átadás, tudatban látás és elme-szaggatás
idején.
Belecsöppenni csak úgy egy
fogaskerekektől, tételektől és technikáktól terhes folyamatba – mily nehéz
felfedezni benne az olajozást, a lelket – mint tudást. Nem tanítható, csak
fejleszthető és ráérezhető lényege az, amit pontosan meg kell fejteni ahhoz,
hogy életre keljen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése