2015. január 5., hétfő

Nincs sátram, sem palotám

Úgy döntöttem nem verek sátrat ebben a spirituális vásárban, sem nem építek palotát, hogy a betévedőket, érdeklődőket elkápráztassam… de nem is húzom meg magamat, mint egy láthatatlan pont, mely valamiféle szerénységből vagy álszentségből teszi magát kevésbé nagynak vagy kicsinek – nem mérlegelek, csak teszem, ahogy érzem.

Nincs is házam, sem felvert bodegám, nincsenek oszlopaim… semmim, mit adhatok, mint terítéket, vázat vagy látszatot. Az értelmezése munkámnak, lényemnek nem adatik meg – csak annak, aki érti és megérinti – annak itt vagyok. Ragaszkodom saját magam központjához, fókuszához, vagy ego-bohócához, de tudni kell, hogy elmémet széthajtogatom és a téves elképzeléseimet  - azonnal elvetem, megsemmisítem még születése előtt. Hagyom a vezérlőt működni átgondolt tevékenységként, hogy a körülötte lévő szellemiséget átadja. 

Csak a meg nem nyilvánult létezhet a forma által, és bár tudom, hogy még ezt is megnehezítem, mert mint írtam – nincsen láthatóságom. Megszüntetek és visszaszívok mindent, ami rólam, általam lett létező… de mit is beszélek, ugye érted, hogy ez annyit jelent, hogy Rólad beszélek, hiszen minden Egy – remélem… szóval nem engedem meg, hogy ember ítéljen és legyen az szeretetteljes vagy érdemleges – nem kérem.


Egy lényeget helyezek előtérbe – ha a megnyilvánult formámat likvidálom – nem marad más hátra, mint meglátni saját magadat… bennem, általam – ebben mesterkedem. Gondolj rólam bármit, mit magaddal tennél – és ha szeretsz, tedd magaddal is ezt. Nem foghatom kezed, hiszen nem is engem kérsz, de magadat vezetni – erényesebb, mint várni és mást áhítattal felruházni. Ha szeretsz – magadat szereted és ez minden, ami megremegtet, hogy láss engem úgy, mint ha te állnál világi jelenésed oltárán.

Hogy is fogadhatnám elismerését bárkinek, mikor még én is gyógyulok. Térdelek a megbocsátás kövezetén és esdeklek, hogy megtudjam tenni, elengedni és egységben lenni saját létem felfedezetlen területével. Csak elképzelni vagyok képes saját kiterjedésem, de a megélés még engem is fogságban tart. Átjár rajtam is valami, amit adni kívánok, mert átéléseim segítik, de véglegeset, mondjuk egy gyógyító érintést – hol van az még.

De látom magam – szemben állok veled. Itt indítom gyógyításom és megrezgetem benned látomásom, hogy a megfoghatatlanon keresztül áramoljon minden mozdulat, mely egyébként csak tanult ideológia.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése