Ha arra sarkall a bennem lüktető élet,
hogy saját fejem után menjek, megértsek, akkor az ehhez szegődő nyugalom
igazolja elgondolásom. Bár fakadhat átgondolatlan önfejűségből is. De ha
kiterítem a makacsság belsejét, rájövök, hogy ez semmi más, mint egy belső feszítés, elhatározás, ami a saját útját járja. Iránya és célja teszi jó vagy rossz
tulajdonsággá… de az a minősítés, amit ráruháznék, vagy más által meghallgatnék…
ugyanúgy elemzésre váró boncalany – most ezt hagyom.
Az a felfedezni vágyás, ami hajt
mindenképpen önnön feje után haladó láz, ami a saját szemének, de leginkább
értelmének hisz, és az életben talált ismereteket csupaszon akarja látni.
Meztelen önmagában tükröződő igazságnak, amit nem takar más gondolat, sem
vélemény. Bármi is legyen az, megvizsgálni, átlátni… meghagyni annak ami, és
tovább állni. A semlegesség állapotában maradni, mindent megérinteni és
szeretni. Nem fennkölt emberi szeretet, sem isteni egyetemes… csak a
viszonyulás forrósága itt a szív helyén, ami tompa égető nyomás, mely meleget
sugároz mindenfelé. Az egyszerű elfogadása a csúnyának, meleg tekintete a
nyomorúságnak és az emberek bajának. A lehetősége annak, hogy talán nem is
annyira csúf, bármi is legyen az… mindenben rend van, hisz tartalmaz mást is… a
szépet felfedezni a koszban és mocsokban, a bomló káoszban – hát ehhez kell a
rátartiság.
A gőzös fej, lehet csak túlnyomás – a kérdés
az, mi hajtja viselőjét. Önmagában nemes az indulat, de ha kezében csak egy
szeletet tart? Ezt a kis darabkáját szorongatja az életnek, de hiszen a
szobájából még ki sem lépett… szűk kis ablakon kémlel. Indulata csak erre a
területre rekedt és abban keres menedéket, mérgének és elégedetlenségének -
kiutat. Az egy síkon mozgó gondolatok melegágya, ha valaki egy helyben toporog,
hiszen nem lehet megismerni a valóságot, ha ki sem nyitjuk az ablakot.
Kevés a fény, ami beszivárog, mindig csak
ugyanazt a tájat látni… azt hisszük kézen fogtuk az életet, megértettük a halál
jelentőségét és felfedeztünk, pedig csak kis vászonra festünk.
Különlegesen nehéz, roppant nehéz
elhagyni a kis szobát, a keskeny ablakával, és a maga valójában, ítéletek és
rosszallás nélkül látni mindent. Anélkül, hogy kijelentenénk, ezt szeretem, ezt
pedig nem szeretem, mivel a legtöbben azt hisszük, hogy egyetlen kis részlet alapján
megérthetjük az Egészet.
Az élet csupa rejtély, láthatatlan
kanyar, mely felfedezésre vár. Az elgondolások és mindaz, amire azt hisszük –
mindent értünk… már ott hibádzik, hogy leszögezzük, megállapítjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése