Sokat gondolkodtam a boldogság fogalmán,
a boldogság-keresés fogalmán és a döntések, választások, vágyak
beteljesítésének az útján. Nehezen tudtam elindulni ennek a - már-már egyszerűnek tűnő - felvetésnek a vonalán…,
mert annyi képlet, klisé és rutinválasz, megoldás van már körülötte, hogy
szinte szégyen felvetni. Bennem voltak a válaszok és az érzések, az erről
alkotott elképzelések, de kifejezhetetlenül és szavak nélkül.
A folyamatot ott kellett elkezdenem, hogy
meg kellett találnom a megfogalmazható kérdéseket, melyeket egyáltalán
feltehetek a témát illetően, hogy hátha elvezetnek a bennem feszülő érzetekhez –
válaszokhoz. Valami felfejtésre várt, lüktetett, általában éreztem valami
magasabb szintű megközelítést, ahol az adott felvetést szintén végig lehet
gondolni. Már nem elégített ki és nem adott megnyugtató biztatást, sem
megoldást, amit hétköznapi szinten alkalmazunk és csak lázadó természetemnek
tudtam be, hogy én semmit el nem fogadok. Mégis elindultam és az erre hivatott
oldalak és különböző életvezetési tanácsok, blogok áradatába vetettem magam.
A legfontosabb benyomásom az volt, hogy
kivétel nélkül minden - ilyen jellegű – oldalnak az a fő koncepciója, hogy az
embereknek megmondja, hogy mit tegyen. Játék a szavakkal, választások elé
kényszerített, döntések meghozatalára feszített tanítások, melyek inkább
hasonlatosak egy kivégzéshez, mint a megértéshez. Az általánosan legfőbb és
legkényesebb terület, hogy hogyan szólítok meg valakit és hogyan adok át
valamit, hogy az célt is érjen. Ritkán éreztem az oldalakon önálló gondolatot,
még ritkábban bontakozott ki előttem az író, vagy az oldalt kezelő személye,
mert a leírt gondolatok mögött is már volt valaki, idézetek vagy tallózott
mondatok. De ha a legoptimálisabb megoldást veszem, hogy valaki önálló
gondolatokkal bír és leírja az embereknek, sem lehet elfogadásra kényszeríteni
senkit, ítélkezve szétszaggatni jóra és rosszra, a gyávaság vagy bátorság
azonosulását ráhúzni, tehetetlenséget kiáltani az elszánt meginduló-változtató
dicsfényében, életvezetési modulokat, integrálási programokat talpak alá
rögzíteni, chipet beültetni és angyalokkal kergetni. Bűntudatot generálni,
képtelennek és elveszettnek tartani, már ott döntésre kényszeríteni, hogy a javasolt
átalakító varázstudást megvásárolja-e.
Bevágtam az ajtót magam mögött… és
megkezdtem saját utam. Apró rántásokkal kezdtem el kihúzni egy-egy
gondolatfonalat, hogy a többi - bent rekedt gombolyag - ne szoruljon még jobban…
Ami a legjobban érdekelt, az a
választások, döntések kérdése, mikéntje. Most félreraknám kedvesen és
mosolyogva az iderándult arcokat és kész válaszokat… ahogy ezt érzem, mert leírtam.
Igen, tudom, hogy néha kell, és azt is, hogy jobb elbukni, mint meg sem
próbálni és azt is ismerem, hogy az élet azonosítása a küzdés, mert ha nem
döntök, akkor lélekben meghalok, de a szív szava az értelem felett a kedvencem,
és nem! nem hagyom, hogy vezessen… engedjék el a hajamat és zárják el a
zakatoló szavakat, mert, ahogy szemben állok ziháltan az egésszel… nem látok
boldog arcokat, csak a döntések meghozatalától ködös elégedettséget,
keménységet, félresöprő lépéseket, leamputált múltakat, elmenekülő és bátran
feszítő ékeket, kardélre hányt végzetet, hátramaradt könnyeket.
De vajon mi is a sok döntést meghozó álma,
mérlegeléseik tárgya - általában? Két
lehetséges jövőkép dekázása, vagy párkapcsolati választás, vagy netán
munkahelyi váltás, tevékenységi fásultság, vagyon és befektetések körüli
súlyozások? Rengetegféle választás van tárgyában és minőségében egyaránt,
ennek variációi sok ezer… ne is menjünk ebbe most bele, mert félek, elveszítem
azt a nehezen kirángatott gondolat-fonalat.
Esetek többségében nincs különbség a
leváltott és a felvállalt között. Ami mégis dilemmává teszi az az újrakezdés
energiája, új érzelmek hulláma, másfajta felfedezések és megélések… de a
folyamat beindulása és működése ugyanaz. Egy tartós helyzet némelyike
kétségtelenül előnyösebb lehet, egy másikkal szemben, de egyik sem érdemes
arra, hogy szenvedélyes hévvel hajszoljuk. Az újra rendeződés öröme és
életereje a beazonosított boldogság, de ez az érzés jön és megy, mint ahogy, az
újrakezdés is egyszer megszokott lesz.
Ha azt mondják nekem, hogy válasszak –
megbénulok. A két, vagy több eshetőség közötti mérlegelés már elforgácsolja
választásaim tárgyaiból az örömöt, magát a boldogsági okot. Bármelyiket is
választom, a másikra gondolok, és ez csak fokozódik, főleg ha a döntés nem
visszavonhatatlan. De ha csak egy valamit tesznek az orrom elé és az megmásíthatatlan
– legyen az könnyű vagy nehéz, kevésbé szép, vagy a legkisebb és fénytelenebb -
boldog vagyok. Hiányzik az összevetés, mérlegelés kínpadja… csak az van, ami
előttem van. Ebben lehet megtalálni azt a fajta kiteljesedést és mélyebb szintű
elfogadást, ami kizárja a másfajta kínálatok frusztráló háttérmunkáját.
Mindig megtalálhatjuk a módját, hogy
elégedettek legyünk az adott, jelenlegi helyzettel. De ezt az emberek nem
tudják magukról… én sem tudtam, csak elém repült egy cikk, ami megnyitotta
számomra a magamban működtetett tudattalant és segített megfogalmazni, hogy mit
is gondolok, és hogyan teszem – már régóta. A kulcs mondat pedig az, hogy…’a
pszichológiai immunrendszer akkor működik a legjobban, ha teljesen elakadtunk,
csapdába estünk… mert rendelkezünk a boldogság előállításának képességével.’
Ha az ambíciók korlátozva vannak, a
bennük felgyülemlő energia rendkívülivé teszi az elérhetetlent… és ha
megszabott érvényesülését mégis időnként élvezhetjük – az is boldogság. De ha az ambíciók szabad utat kapnak,
megszűnik belőlük a küzdelem és az elérésükbe fektetett munka és szép lassan
feláldozzuk az igazi értékébe vetett hitünket. És bár azt csináljuk, amire
mindig is vágytunk – hát akkor van az, hogy nézünk más után, hogy magát a
folyamatot újra éljük.
De igen, vannak előnyök, amelyek alapján
megválasztjuk a jövőt egy másikkal szemben. Ám, ha ezek az előnyök,
preferenciák erősen és gyorsan hajtanak minket, ha csapkodva dobálunk szét
mindent, mert túl értékeljük a két jövő közötti különbséget – kockázatos helyzetbe
kerülünk.
Tegyük fel… ha két utat látok magam
előtt, két lehetséges jövőt és tartós állapotot. Egy kiszámítható meglévőt és
egy kirajzolódott fejben megélhetőt, elképzelhetőt. A két út közé kiguruló
különbségek látványa soha nem ad annyi erőt, hogy elinduljak. A rengeteg előny
és újrakezdési energia, változás, érzelmi hullám-vasutasság, újszerű
felfedezések és megélések – kivétel nélkül ugyanazok, mint amikor a meglévőt, a
most leváltani készülőt akartam. Hogy újra és újra ugyanabból a kútból merjek…
erre nincs idő, hogy boldogság keresésem csak ebből álljon…szűk vágányok. És
amiről soha, de soha nincs szó, mert úgy nézünk rá, mint légyre a
boldogság-levesben, hogy az újszerű élmények közé vegyül a vágyból fakadó
körültekintő magatartás hiánya, az igazságosság megszegése, elménk jövőbeli
nyugalmának elvesztése, könnyelműség szégyene miatti félelem generálta
hátranézések, vagy a saját igazságtalanságunk szörnyűsége keltette
lelkiismeret-furdalás.
Ha magasabb szinten akarom a változást,
kikerülve az állandósított érzelmi hullámzást, arra figyelek, hogy mi a
minőségében más, a meg nem élt, mit tesz hozzám, mire motivál, hogyan inspirál,
akár azzal, hogy érzelmi vagy szellemi többletet kapok, akár azzal, hogy adok…
de mindig legyen más!
A boldogság legnagyobb ellensége a
kergetése, mert, ahogy meglátom áttetsző termetét és kezem nyúl utána, már el
is illan, mert állandóvá tenni, megragadni – mint tudjuk – nem lehet. A
szabadság – a döntés és a változtatás képessége – boldogság, de megszűnése újra
átrendez. De ha megvan a képességünk arra, hogy magunk állítsuk elő – nem kellenek
a mindent széttépő hadonászások, elhatározásból fakadó választások, fallal
körbevett változtatások.
A teljesség kedvéért - vannak azok a választások és döntések, amelyek
ügyesen letérítenek, újjá tesznek és szavak nélkül is megszületnek. A nyomukban
járó lemondás és születés varázsa nem a jelenleg tárgyalt szintnek sajátja.
… ha a hidegben a napsütésről ábrándozom,
utat nyit a vágyaimnak és a meleg érzet utáni áhítatnak. A képzeletnek, hogy mi
mindent lehetne a nap izzásában és felderengő emlékek, amikor csak egy szál
kendőben… De ha elutazom oda, ahol mindig meleg van, inspirációim tárgya
összecsuklik. Lelkem szakadatlan keresi az újabb áhítatot, hogy újra megélje a
vágyat – magát a folyamatot…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése