Az elme állandóságra vágyik, míg a lélek
- mozgásra. Az emberi ösztön a biztonság keresésével ellene dolgozik saját
természetének, a változással, mozgással együtt lüktető átutazással. Lezárni és véglegesnek
hinni egy mozgásban lévő állapotot – az ember örök belső feszülésének és
kétségbeesésének alap gondolata. Ilyen mélységekig nyúlva kell az emberek
öntudatra ébredését, az élet örök paradoxonát a helyére téve – gyógyítani, segíteni,
támogatni. Mozgásba lendíteni valakit az mindig szakadással jár, fájó
sajgással, bizonytalansággal.
De ki az, aki valóban oda fent jár? ... akinek
a kezében ott a balzsamos tál, hogy kérdésével oda hatoljon, ahol az, valóban
fáj, amire épül az egész létbizonytalanság, elárvultság és millió torzulás. A kibillentést, változást elindítani, a kétségeket és kérdéseket ott megválaszolni,
ahol kérdezik és megértik. Tanítani a szűkké vált kereteket bontogatni, melyek
fogalmilag kifejezhetőek, láthatóak Az alap értetlenségből keletkezett lélek
deformitást kezelni tudni, tudatossá tenni… Csak ezután jöhetnek a
mély pszichológiai metélések, apáról és anyáról való leszakadások, felnőtté
válások, a bizalom és önelfogadás, integrálódás, kiállás és ringben maradás.
Az életre tanítás extra kurzusa, utolsó
leckéje a beépített személy kilépése, önmaga megszemélyesítése. Elhalkulása,
csendessé válása, figyelővé és felfedezővé, mindent megkérdőjelezővé. Önálló
identitássá, lélegző és újat teremtő lázadóvá, aki az alapok megértésével
gazdálkodva tép le magáról mindent, amit ráaggattak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése