2014. január 4., szombat

Szeletelt tréningek

Az elme állandóságra vágyik, míg a lélek - mozgásra. Az emberi ösztön a biztonság keresésével ellene dolgozik saját természetének, a változással, mozgással együtt lüktető átutazással. Lezárni és véglegesnek hinni egy mozgásban lévő állapotot – az ember örök belső feszülésének és kétségbeesésének alap gondolata. Ilyen mélységekig nyúlva kell az emberek öntudatra ébredését, az élet örök paradoxonát a helyére téve – gyógyítani, segíteni, támogatni. Mozgásba lendíteni valakit az mindig szakadással jár, fájó sajgással, bizonytalansággal.

De ki az, aki valóban oda fent jár? ... akinek a kezében ott a balzsamos tál, hogy kérdésével oda hatoljon, ahol az, valóban fáj, amire épül az egész létbizonytalanság, elárvultság és millió torzulás.  A kibillentést, változást elindítani, a kétségeket és kérdéseket ott megválaszolni, ahol kérdezik és megértik. Tanítani a szűkké vált kereteket bontogatni, melyek fogalmilag kifejezhetőek, láthatóak Az alap értetlenségből keletkezett lélek deformitást kezelni tudni, tudatossá tenni… Csak ezután jöhetnek a mély pszichológiai metélések, apáról és anyáról való leszakadások, felnőtté válások, a bizalom és önelfogadás, integrálódás, kiállás és ringben maradás.

Az életre tanítás extra kurzusa, utolsó leckéje a beépített személy kilépése, önmaga megszemélyesítése. Elhalkulása, csendessé válása, figyelővé és felfedezővé, mindent megkérdőjelezővé. Önálló identitássá, lélegző és újat teremtő lázadóvá, aki az alapok megértésével gazdálkodva tép le magáról mindent, amit ráaggattak. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése