Bolygóközi kóválygás

Szaturnusz sötétkék köpenye, szigorú leple – korlátok vagy bölcsesség… vajon melyik az enyém? Milyen hatással van személyemre, formálódásomra, mikor mindent egy  házban ural. Nem mozdulhatok, hiszen megköt tanítása, mindent magába húzása. A Neptun aranyló fénye felbukkan az égen hajnali egy órakor– s pár perc áll a rendelkezésemre, hogy mélyálomból ébredve szakaszos emlékei suttogják fülembe, hogy merre is menjek. A sűrű sötéten átsejlő fénysugarak mutatják utamat, de oly nehéz hozzáférni, hogy miként szól, és merre mutat. Legyőzni az éjszaka mélyét, elmém és álmosságom feketeségét, tudatára ébredni a nem akartnak, vagy az agyon vakartnak – kiértékelni egy gyűrött párnán, álmos értelmezések sávján az égi üzenetet.

Behúz az ólma téli estéknek, az év végének, minden lezárásra, alvásra érett, hogy végre ébredhessen, kezdhessen. Bármibe foghatnék, változtathatnék, minden lépés segítve van és erősítve. A személyiség formálása, átalakulása, tanítása a bennem felgyülemlett már „más”-nak, nem odaillőnek. Tisztázása a múltnak, veszteségnek, elvesztésnek.

Hosszú évek során megtett bátor lépések, személyiség formáló döntések, megélések. Mikor mire volt szükség ott volt hatalmas méretében, de felnézve rá mindig az odázás és meghunyászkodás. De valami mindig erőre kapott és meggondolatlanul rángatott, annyira egyértelműen volt kikövezett, mások szemében esztelen és érthetetlen, de a felfedezés és új keresés vihara rántotta ki megakadt filmszalagom.

Talán az évek során formálódott finomodás, ez nem ugyanaz már. Ismerem az erősödő szelek hangját, sziklákat darabokra törő szilánkját, mikor nincsen se megfontoltság, se jövőkép, csak döntés.

Ha az ember formálódik és már-már kész egy következő feladathoz, szakaszhoz…  a lépések is finomodnak. Megoldások elnyújtóznak, nem rombolnak. Már csak apró csiszolások, befelé tett gyomlálások, szakítások, tisztítások – nem mély árkok, csak apró barázdák, szántások. De a mögötte feszülő türelem és kivárás az új feladvány, aminek megmunkálásához, már nem csákány és ásó kell, hanem finom csiszolók fülsiketítő sercegése,elmét, és zakatoló szívet helyére parancsoló kísérlet, hogy az emberi alakhoz tett új rétegek megtapadjanak.

Nem lehet egész életen keresztül buldózerrel járni, mindent félredobálni, mert utunkhoz és helyzetünkhöz mérten kell a jövőt feltárni. Attól az út még út és rajta vagy… láthatatlan erők és a finomodott akarat – hidd el, hogy halad.