Hogyan lehetek boldog, miképpen
határozhatnám meg szavakban, ha látogatása csak pillanatnyi… ha annyira rövid a
tartózkodása, hogy a megfogalmazott gondolattá alakulása már tönkre is teszi…
Az a boldogságom, amit gondolok róla?
Vagy talán az, ahogyan elképzeléseimben él és álmaimban? Talán a vágyakozásom
utána és folyamatos keresésem tartja életben, vagy az életben elért örömök a
boldogságom?
Ha meghatározom a magam számára, már be
is zártam, utat és ajtót építettem érkezésére. De bárhonnan közeledhet, kerülgethet,
kopogtathat… vajon megfogom hallani, felfogom ismerni? … vagy csak az elképzelt útját kémlelem?
Ha nem beszélek róla és nem értelmezem,
bárhonnan is jön – elfogadom. Érzem, ahogy átölel hátulról és belém karol.
Felállok – bármit is csinálok, bárhova is tartok… ha nincs rajtam cipő, akkor
mezítláb, ha hátrahagytam házat, vagyont… akkor üres kézzel. Nem önmagam
felismerése a lényeg abban a pillanatban, hanem az érzés… ahogy lágyan átölel.
Megszüntetni időt és teret, csak engedni szabadon a lelket.
De! Máshogy is megteheted! … az üresség mosolya és
nyugalma, a létben élés derűje – a semmi lényege. Ha nem fogod a boldog kezet,
csak vagy… akkor el sem vesztheted. Megmarkolni és magadénak tudni, csak egy
szelete valaminek, amiről hiszed, hogy szól az életed. És ha elmúlik és
kicsúszik kezed markolásából? Újra és újra keresésére indulni, mást találni,
ugyanolyanra formálni, és veszteni és veszteni… keresni. Hagyd meg az egyszerű
életet, keress magasabb célokat – igazi értelmet és érzelmi kényelmet.
Hogy éled-e így az életet? … megfoghatatlanná
válik és elérhetetlenné. De erre a lélek biztonságra van szükségünk ahhoz, hogy
aztán újra életszagúvá váljunk és boldogságot találjunk – ha úgy döntünk, hogy
mégis felállunk és táncba szállunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése