Az a pillanat, amikor lendülsz, mikor már
nincs a lábad alatt talaj, de még emlékszel az elrugaszkodás lendületére és a
vágyra, hogy változtatni szeretnél. Félretoltál minden akadályt, átrendezted a
terepet és az utat, hogy nekifutásod zavartalan legyen. Még a megindulás
pillanatai is mámorral töltöttek el, és csak homályosan kirajzolódott arcok
vettek körül – emlékképek és múltbéli árnyak, akikre már ránézned sincs erőd.
De meleg jelenlétük bizonyosság és ismert, de te vacogni akarsz és futni, az
ismeretlen felfedezésnek hideg-rázós izgalmát.
De az a pillanat, amikor lendülsz… onnan
fentről a megérkezés nehezen kivehető, ködbe burkolódzó helye elbizonytalanít –
talán nincs is talaj, sem helyszín… talán ugyanoda érkezel. Talán csak a tudat,
hogy megteheted, hogy elindulj, vagy a menetelés erőfeszítése az akarat
ropogása, vagy csak karosszékben ülve fantázia-repkedések, melyek az első
lábzsibbadásra és ajtó nyikorgásra kettétörnek. Vagy talán a lázongás
megfogalmazhatatlan eredete, ami arra ösztönöz nap, mint nap, hogy lépj ki és
tegyél mást – de mit és hogyan. Ezt a két szót rágva és forgatva dolgozik az
agy, míg a kéz és a láb másfele tart. De mi lehet a cél és az igazi küzdelem,
ami megtölti a lelket, hogy értelmet nyerjen. Elveszett motivációk és erők,
karokat lengető ernyedt üressége, tébláboló életek, utat kereső tévelygések. Mindennapok
unalma és fásultsága öli meg a lelkeket.
Vajon a változás egy másfajta tevékenység
máshol és másokkal? Vagy a máshogy érzés, létezés? Fáradtság helyett életerő,
vagy fáradtságot leváltó derű? Változás-e a fogadalom, a másképp újszerűsége, a
valamit valami helyett? Talán a pozitívabban és céltudatosabban? … és úgy, hogy
közben minden reggel ugyanazon a lábon ugyanazt a cipőt kötöd meg? – és ha ülve
maradsz így egypár percig és végig méred a cipőd orrát, és mindazt, aki vagy és
ahova indulsz – vajon mire gondolsz? Csak nem a tegnap olvasott könyvre, hogy
energia vagy és fény, meg rendeltetés és sors? … meddig elegendőek ezek a
sorok? … ha nem kíséri átélés és hit, mert bárhova nézel minden ellene mond.
Hogyan kell belekapaszkodni a könnyűbe és
légiesbe, az illúziókba és dimenziókba.. hogyan lehet megérteni a magasabb
rendű bennünk lakót? … és meghallani az intuíciót? Megérteni az istenit,
csillagokat olvasni, várni… és várni - megpróbálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése