Ragaszkodás

Ha valami elmúlik, véget ér… egy szempillantás alatt válik múlttá és elérhetetlenné. Az idő áthatolhatatlansága teszi merev képpé és megfoghatatlan emlékké. Egy rögzült fantom, amiben egy perccel ezelőtt még benne voltunk, de jelenünkben már csak sajgó hiánya érződik. A megváltozott, vagy elszakadt állapot már hozzáférhetetlen és rögzül, mint megannyi más emlékkép, melynek régen elkötött csónakja már csak szemünk előtt úszik. Visszainteget megannyi ábránd és képzelet, elvárás és akarat, a valakihez tartozás melege vagy a megérkezés biztos tudata.

A fájdalom abban rejlik, hogy érzelmeink nem követik a hirtelen leválást, a bennünk futó elrugaszkodott hullám még megélésre vár. Egy helyben toporog, és próbálja a benne rejlő erőt és vágyat kiélni és átvezetni ezen az idő zsilipen, hogy a jelenben ragadt zakatolást a múlt észrevegye. Az idő tántoríthatatlan törvénye belénk fojtja mindazt, ami itt maradt. Ez a függőség markolja két kézre az ernyedt hajókötelet, melynek végén már csak a távolodó emlékek örvénylenek. Ez a marokra szorított ragaszkodás zsibbasztja a lelket és testet.

… engedd el és lépj arrébb, és ha behunytad a szemed, képzeletedben játszd le hogyan is akartad, és éld ki mindazt, ami benned ragadt. Mondd ki és éld át, beszélj hozzá és írd át. A benned rekedt – a történetre szánt energiát add ki magadból és figyeld, ahogy kezed fáradtan hullik öledbe és ereszti el a marokra font kötelet…