Egyik csodaszer a másik után, orvosi
tematikák és programok, növények és kémiák – alternatívák.
A szem sarkában bujkáló fény csillanása
az egyetlen üzenete a léleknek, mert a test és a mozdulat választ válasz után
ad. De az a pici bujkáló fény ereje az igazi válasz. Elfáradt lélek reakciói
arra a forgatagra, ami körülötte zajlik. Vajon mennyit hall meg az élet
hangjából, hogyan távolodik a mindennapi rutin. A kivonulás mindenből, ami
eddig meghatározó volt és természetes. Az erőfeszítéssel megtett méterek öröm
ujjongása és dicsérete váltotta fel a hosszú kilométereket, mit élete során
tett.
A legfájdalmasabb az, ahogy magunkra
hagynak abban a tevékenységben, amit eddig közösen tettünk. Együtt éltünk.
Eltávolodása és kifelé hátrálása értelmetlenné teszi egy pillanatra saját
erőkifejtésünket is. Nevetségessé és feleslegessé, mint ha kinevetne minket érte.
Lebomlik az élet fizikai erőre és állóképességre, hogy végig verekedjük
magunkat a ránk mértre. Talán az
elhagyatottság érzése a legnagyobb, ahogy meglátjuk magunkat, amint folytatjuk.
A beteg ágy és a külvilág közé hidat
építeni mindennap kötelesség és elvárt. A mi kultúránkban a leválasztás és
elkülönítés a megszokott, de az ember igazi megpróbáltatása, ha a két állapot
között nem teremt nagy távolságot. Utat hagyni és visszaváró karokat nyújtani,
hogyha úgy dönt - visszafordul. De ha eltávozni készül, akkor oda építünk széllel
és fénnyel bélelt kapukat, hogy ne tévedjen el. Tudni minden percben a helyzet
természetességét és átsegíteni – ugyanúgy szeretni.
…
illatos olaj szívódik a lábaiba, megfényezi, mint a sima felületű papírt, de
kezem melege, pusztán érintése átsugárzik és életet visz bele… nevetünk és úgy
teszünk, mintha mindig is így lett volna, nincs itt semmi rendkívüli. Nem
terhelem reményeimmel és elvárásommal, figyelem, hogyan dönt az, akit még ő sem
ismer – odafönt.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése