Átmenet

Egyik csodaszer a másik után, orvosi tematikák és programok, növények és kémiák – alternatívák.

A szem sarkában bujkáló fény csillanása az egyetlen üzenete a léleknek, mert a test és a mozdulat választ válasz után ad. De az a pici bujkáló fény ereje az igazi válasz. Elfáradt lélek reakciói arra a forgatagra, ami körülötte zajlik. Vajon mennyit hall meg az élet hangjából, hogyan távolodik a mindennapi rutin. A kivonulás mindenből, ami eddig meghatározó volt és természetes. Az erőfeszítéssel megtett méterek öröm ujjongása és dicsérete váltotta fel a hosszú kilométereket, mit élete során tett.

A legfájdalmasabb az, ahogy magunkra hagynak abban a tevékenységben, amit eddig közösen tettünk. Együtt éltünk. Eltávolodása és kifelé hátrálása értelmetlenné teszi egy pillanatra saját erőkifejtésünket is. Nevetségessé és feleslegessé, mint ha kinevetne minket érte. Lebomlik az élet fizikai erőre és állóképességre, hogy végig verekedjük magunkat a ránk mértre. Talán az  elhagyatottság érzése a legnagyobb, ahogy meglátjuk magunkat, amint folytatjuk.

A beteg ágy és a külvilág közé hidat építeni mindennap kötelesség és elvárt. A mi kultúránkban a leválasztás és elkülönítés a megszokott, de az ember igazi megpróbáltatása, ha a két állapot között nem teremt nagy távolságot. Utat hagyni és visszaváró karokat nyújtani, hogyha úgy dönt - visszafordul. De ha eltávozni készül, akkor oda építünk széllel és fénnyel bélelt kapukat, hogy ne tévedjen el. Tudni minden percben a helyzet természetességét és átsegíteni – ugyanúgy szeretni.

… illatos olaj szívódik a lábaiba, megfényezi, mint a sima felületű papírt, de kezem melege, pusztán érintése átsugárzik és életet visz bele… nevetünk és úgy teszünk, mintha mindig is így lett volna, nincs itt semmi rendkívüli. Nem terhelem reményeimmel és elvárásommal, figyelem, hogyan dönt az, akit még ő sem ismer – odafönt.