A gondolatok felelősek szenvedéseinkért,
de ha a gondolatra is úgy tekintek, mint arra, amin gondolkodok – akkor a
kérdés már csak az, ki az, aki ezt teszi. Ha megszűnik a gondolataimmal való
azonosulásom, nem határoz meg, kívülről figyelem.
… és itt, ezen a helyen gyűltünk össze drága
Olvasóim itt és most, hogy kirándulni menjünk hátizsákkal, elemózsiával,
nyitott szívvel és kényelmes cipővel. A kavicsok ropogása, várakozó topogása,
fáradt lelkek odaadása, ahogy levált önmagáról, a meghatározó dominánsról.
Menet közben diskuráljunk, problémákkal
labdázzunk, kergessünk negatív elementálokat, gondolat huszárokat. Bekötött
szemmel pörgessük a gondot és friss patakban mossuk le a sebeinken esett foltot.
Zabolátlan csínytevéssel zárjuk be a kilátástalanságot, hogy sötét természete
ejtse rabul tőlünk jó messzire. Énekeljünk régi idétlen dalokat és élvezzük
leszakadt gondolatiságunk.
Megérkeztünk. Bevárjuk, míg mindenki ideér… ide, erre a pontra. Az elsők között álló lenyomja a hatalmas kilincset, és lábával segítve ezt az óriási ajtót kinyitja.
Szabadság, levegő és tér, ahol végre megszabadultunk önmagunktól, gondjainktól, mindentől, aminek tartjuk magunkat és az életünket. Nem különálló részei vagyunk az Univerzumnak, hanem mi vagyunk az Univerzum.
A legnagyobb ajándék a szabad akarat. Az
emberi elme, az Univerzum elméje is egyben és kezünkben van a lehetőség, hogy
irányítsuk evolúciónkat. Az egyetlen hely, ahol hozzáférhetsz az Univerzum
erejéhez - az a jelen pillanat, itt és most ahol állunk – a nagy kapu az
oltárunk. Fáradt a láb és a hát, kidobásra vár a megüresedett elemózsiás zsák.
Nagy utat tettünk meg ma...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése