Csípőre tett kézzel kérdeztem meg a szállásadómat új
lakótársaim felől… mire mosolyogva mesélte el, hogy igen, nem vagyunk egyedül.
Gyerekkora óta él a kert végi erdőben egy öreg ember hosszú fehér ruhában és ha
elég sötét van, akkor megláthatom, ahogy előjön és leül imádkozni. Az én
szobámban teljesen érthető módon egy dragon él, mert ezek az istenállatok
jelennek meg árnyként és hullámozva haladnak a falon, és sárkány mivolta miatt
szereti a fürdőszobát. A kopogások, suhanások tulajdonképpen üdvözlések és
köszöntések.
Leszedték a csípőmről a kezeimet… a kezek analóg módon
vannak jelen és mutatnak. Mutogatnak felém… gúnyolnak és kinevetnek. Hirtelenek
a mozdulataim, erősek… letépik a velem szemben ülő fejét. Megijed tőlük… kinevetem.
Jegyzetekkel a kezemben figyelem Putu kezét, ahogy masszíroz…
gyönyörű fekete kezét, ahogy siklik a testen, szinte eggyé válva vele. Széttárt
ujjai külön utakat mélyítve maguk előtt haladnak előre és nyitnak utat az
életnek, ahogy a testatomok fellélegezve terülnek el távolodásukkal. Könnyű
selymet terítenek maguk után végig a bőrön, és a nyomástól átszíneződött
életenergiák szabadulnak fel. A csukló finom csavarásával kezdi a folyamatot újra,
távolabb és távolabb beterítve az egész lényeget, ami kezei alatt születőben
van. A meggyűrődött olajfoltos terítők, a sokszor arrébb húzott függöny
kéznyomai, a törölközők áporodottsága megkeverve a jázmin olaj illatával és a
lejárt, végtelenszer meghallgatott meditációs CD…
Putu szalonja.
Egy intéssel invitált hátra a szobába, ahol él. A kisfia
feküdt ott, betegen. Őt kellett megetetnie… elkísértem. Egy matracon leélt élet
nyomai. Körbenéztem helyet keresve, végül is a földön ültem le közel Vayunghoz.
Segítettem megetetni, mert látszólag tőlem szívesebben fogadta … új barátság
volt születőben. Egy kanálnyi távolságra, ami még kényelmes, de az állán
lepergő rizsszemek a nyakába érkeztek és a kezem mozdult, hogy felszedjem ezt a
nyáltól keveredett ételt, hogy visszaadhassam a szájába… de a szemem zsebkendő
után kutatott. Nincs. Putu szólt, hogy nyugodtan etessem kézzel, talán így még
egyszerűbb is… már nem akartam megtörölni. Figyeltem az ujjaimat, hogy egyenletes
kis golyókat formáljanak és sikerüljön bepöckölnöm a kis szájba. A kezemet
figyeltem, ahogy finnyássága hozzászokik az étel érintéséhez és a zsírosság
hogyan véglegesíti magát ujjvégeimen, hogy mozgásukba végre hús-vér
megformálható finomságot teremtsen. Az érintés mágikus erejét, ahogy egy
testhez érni kell és belevarázsolni mindazt az erőt, amit csak újjászületett
érzékeléssel lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése