2013. április 15., hétfő

Átutazók - pár hetes életek




 
Akarni, aztán nem akarni, vagy egyáltalán nem akarni, jól vagy rosszul dönteni…,  vagy egyszerűen csak nem várni, nem tudni róla – ugyanaz. Egy érkező, aki rajtunk keresztül éli meg pár hetes gondolatát a saját születéséről. Már elindulásakor tudja, hogy visszafordul, de a perdülés és nekirugaszkodás, ami őt hozzánk vezeti, a földi élet íze utáni – újra megújuló – vágya. 


Ez szedi szét pillanatnyi életünket, megállásra késztet és dönteni tudásra. Kinyitunk érkezése által egy ajtót, ahol csapás és lemondás, fájdalom és bűntudat párolog ki, átöltöztet bennünket és gondolatokra kényszerít, lélekutazásokra. Felkészít, átjár, és többé tesz. Az ő nem várt érkezése kell ahhoz, hogy ez az ajtó kinyíljon és ezek a hatások átjárják nőiségünket, anyai ösztöneinket, tegye mérlegre kapcsolatunkat és fontos kötődéseinket. Tükröt mutasson lemondásainknak, felvállalni tudásunknak, vagy hirtelen jött változásunknak és átalakulásunknak. 


Az érkező tudva pillanatnyiságát, pár centis biológiai burokban, gondolati síkon megélt jelenlétével kitámasztja saját ajtaját, hogy bele sóhajthasson vágyai világába és megvárja azt a találkozást, amikor kinyílik a másik oldalon a fogadó ajtaja is… 


...két szemközti ajtóban, a küszöbön állva nézzük egymást, ahogy ki – ki a maga oldalán küzd saját életre hívott energiáival, csatáival... 


A külvilág csak az utalások töredékeit kapta ezekre a halálutáni és születés előtti változásokra, hogy mi is történik odaát valójában, és e töredékek hiányos világánál vagyunk kénytelenek keresni az utat, amennyire tőlünk telik, hogy tovább tudjunk lépni, de ez a leheletnyi találkozás – szövetség egyben felkészítés a további megnyilatkozások útjára.  A várható mérlegelésekre, veszteségekre, lemondásokra.


Sok nő tudat alatt viszi tovább bűntudatát, élet-halál feletti döntését, ítéletét és temeti el természetességét, nyitottságát, blokkokkal terhelten támasztgatja bimbózó virágzását, hogy másoknak továbbra is adni tudjon, szeretni és óvni, ösztönözni és inspirálni. Rendeltetése nap, mint nap tolja előre, de árnyként húzni, mélyre temetni ezt a találkozást – űrt és bánatot ágyaz lelkében és testében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése