Se nem jobb, se nem rosszabb...

Egy utolsó gondolat erejéig...

...Bali olyan, mint egy szőnyegen elnyújtózó macska, amelyik kéreti magát és csak akkor emeli fel a fejét, amikor valamit kap. Egy simogatást, vagy finom falatot, gyengédséget, és olyan egyebeket, ami számára fontos és értékes. Csak akkor képes oldalra billenteni a fejét, rád nézni és megemelni a mancsát, ha felkelted az érdeklődését. Hogy kiengedett karmokkal teszi, vagy puha tappancsokkal – ez függ kedvétől és szándékától...
 

Döbbenetes ereje van annak az elgondolásnak, hogy valami túlságosan jó, vagy túlságosan rossz. A világnak ezen a félreeső szigetén hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy itt minden jó, legalábbis ahhoz képest, ahonnan mi jövünk. Ebben bíztam én is. De nem. És örülök, hogy így van, mert továbbra is megnyugtat a tény, hogy ilyen nincs is. A balinézek között is ismert a féltékenység és az irigység, nemcsak a fehér emberekre, de egymásra is. Ha azt olvassuk valahol, hogy a balinéz hindu vallást átszövik az animista tradíciók és máig használják az emberek a természeti szellemek erejét, akkor ez a leírás igazán pontosan azt jelenti, hogy minden követ megmozgatnak, hogy a másiknak ártsanak, ha ez hoz számukra megoldást. A féltékenységre bármi ok lehet, a termés, a föld, vagy az eggyel több kakas, vagy a szebb feleség. Erre is vannak mágiák, olajok - mindenre. 

Azt hiszem ezek a lebontások voltak az igazi megmérettetései kötődésemnek, amikor lecsupaszítva állt előttem a tény, hogy itt is csak emberek laknak. Ez is egyfajta rend, egy másik rend, amit nem kell ízekre szedni, ahhoz, hogy végre megint véleményem legyen. Nem akarok véleményt és ítélkezést, sem itt, sem máshol. Elfogadni akarom és szeretni olyannak, amilyen.

Meg kellett fordítani a tükröket ahhoz, hogy az igazi kép kibontakozhasson. Ha mi érkezünk egy szigetre, akkor beleszeretünk a szó szerinti elszigetelődésbe, hogy azok az ingerek, amelyek bennünket kínoznak, azok ideig-óráig békében hagynak itt bennünket. Ezért paradicsomi állapot és ezért kedves. De ha fordítva nézem, és azok szemszögéből, akik itt élnek, akkor ez a sziget maga a pokol. A határtalan vízzel körbevett börtön, ahonnan nem juthatnak sehova. Egyrészt, mert nincsen rá pénzük, másrészt, mert a kilépés mindig a vízumok bonyolultságán és általában megoldhatatlanságán múlik. 

Csak bámulni a vizet és elképzelni, vagy az idetévedtek elbeszéléséből megismerni a világ más részeit, felettébb kínzó. Mindenki szabadulni akar innen, bárhogyan. Ez a felerősödött vágy hajt itt mindenkit, és alakít ki rosszabbnál rosszabb motivációkat, gesztusokat, amivel a barátságaikat megkötik. Többnyire. Ahogy elnézem a közel száz évvel ezelőtti fekete-fehér fotókat Baliról, amikor még minden érintetlen volt és lakói a maguk teremtette rendszerben és világban éltek, amikor a nők félmeztelenül jártak természetesen és szabadon, ott találok a képeken keresztül nyugalmat és született elfogadást életük és elszigetelt magányuk felé. Nem vágytak másra, mint amit természetes közegük, életterük nyújtani tudott és talán meg is tudott adni ahhoz, hogy felhőtlenül éljenek. Valahol mi rontottuk el, akik megérkeztünk, mert onnantól borult fel az egész. Eleinte talán csak azon kevesek jutottak el a világnak erre a részére, akik megtehették, művészek, kiváltságosok és kivételesek, akik tehetségük és művészetük pallérozására és finomítására kerestek menedéket és inspirációt ezen a helyen. Most már más a helyzet. 

Turisták özöne lepi el a szigetet nap, mint nap, és a régi rend és harmónia mára már teljesen felborult. De ez is csak egy emberi játszma, mint mindenhol a világon. Ezzel együtt kell megérteni és szeretni. Korunk nem engedi meg, hogy valami nagyon jó, vagy nagyon rossz legyen. A bonyolult a dologban az, hogy vegyesen kell elfogadni. Ebben az állapotban kell megtalálni, hogy az egész – nem szétszedegetve – mitől jó. Felismerni talán, hogy az ideutazónak vagy az itt élőnek miért azzal kell megküzdenie, amivel. Kinek mit kell felismernie, megértenie. Hiszen ez is csak egyfajta „összecsapás”, és ha megfejtjük, akkor rábukkanunk ebben az irdatlan káoszban és érzelmi zűrzavarban az áttetsző, csipkeszélű vékony selymet, aminek a sarkába hímezték halvány nevét, hogy Egyensúly.

…arcom előtt hadonászott éles karmaival és csak nehezen engedte meg, hogy hozzá férhessek…