Minden találkozás egy kötés. Egyfajta teremtés. Legyen ez rövid,
vagy hosszú, életreszóló vagy csak nekünk jönnek egy zsúfolt utcán, szerelmi
vagy baráti, intellektuális vagy érzelmi – a találkozás maga – a kötés. A
találkozás által egybefonódnak energiatesteink, gondolataink, indulataink és
érzelmeink, rejtett erőket ébresztenek fel, azonosságokat és elfeledett
félelmeket. Reakcióba lépnek az azonos gondolathullámok és összerezgésük
megteremt egy új és maradandó energiát. Ez a „felhő” onnantól velünk jár.
Minél nagyobb ez a terület, minél hatalmasabb feldolgozatlan, kinembeszélt és
megrekedt indulatok, érzelmek, sérelmek és veszteségek uralják, annál inkább
biztos az, hogy vonszoljuk magunkkal életeken keresztül. Talán ez a karma, amiről
oly sok szó esik. De ugyenez vonatkozik a jószándékú dolgokra is, a hálára, a
szeretetre, a szerelemre és minden pozitív értelmezésű emberi szituációra.
Feldolgozása, megtisztítása, illetve feloldása – szinte
kötelező. Ha egy sérelmekkel teli, megbántott állapot uralkodik rajtunk, minden
esetben vissza kell menni a tett színhelyére. Újra végig kell nézni a
történteket, reprodukálni az eseményeket, végig csúszni arccal ugyanazon a
betonszakaszon és összeszedegetni az elhullajtott könnyeinket, elpazarolt
vágyainkat, beleépített reményeinket és hitünket. Újraéleszteni a bizalmunkat
és megpróbálni tántorgó részeg állapotából eszméletre kelteni. Hóna alá nyúlni
és megtenni vele azt az első lépést, ami megkeresheti önmaga értelmét a törmelékek között - újra. A
tragikus „baleset” és lélekhalál színhelyén újra találkozni kell az
elkövetővel. Szembenézni vele és megtalálni azt a pontot, ahol a felkorbácsolt
indulatokat megsemmisíthetjük. Ott és vele. Megérezni azt a kényszerű belső
hangot, hogy a helyzet egy hátizsák, amit nem akarunk magunkkal vinni.
Tisztogatásaink során összepakoltuk, egybegyűjtöttük és meg akarjuk
semmisíteni. Ezt csak együtt lehetséges. Addig a pillanatig kell ezt csinálni,
amíg belül, legbelül el nem mosolyodunk. Meg kell találni azt a pontot, ahol ez az oldás megtörténhet. Ez esély arra, hogy meglássuk mi is történt valójában, felismerni, hogy talán csak két teljesen más bolygóról kiabáltunk egymásra, hogy mi hívtunk be meg nem élt vágyakat, vagy éppen küzdésre tanított a másik, kiderülhet, hogy a baj nem is baj és a mesék félelmetes farkasa is csak egy kóbor kutya.
De ugyenezt kell tennünk a jó dolgokkal is. Visszatérni
emlékeink mesevilágába és összehajtogatni a dícséreteket, a magasztalásokat, a
hálát és az egónkat éltető szeretet vibrációkat. Ha ezt a szirupot sikerült
lebontanunk magunkról, és képesek vagyunk megválni tőlük – akkor látunk tisztán.
Rengeteg felesleges energiát szedünk le ezáltal magunkról,
felszabadít bennünket mindennapi attitűdjeinkből, vonzásainkból. Letisztítva
élhetjük életünket tovább, tudván, hogy amit magunk mögött hagyunk – az elrendezett.
Nem köt gúzsba félelem és rosszallás, gyűlölet és bosszúvágy. Nem köt meg
semmi, ami feloldozásért kiált. Nem viszünk bele új találkozásokba mások által
elkövetett kártékony sebeket, sérüléseket, de következő életeinket sem
terheljük ezek újrajátszásával.
Hívhatjuk megbocsátásnak is, vagy nagytakarításnak. De
mindenképpen tudatosságot követel, azt a tiszta gondolkodást, ami segíti és
előreviszi életünket, lényegünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése