Bárhol...

Átölelném a Földet. De ha ezt teszem is éppen állok valahol. Ölelni – bárhonnan is nézem – bárhol lehet. Megtalálható az a pont, ahol éppen vagyok, de ilyen pont rengeteg lehet. Bárhol is vagyok csak karnyújtásnyira érek el egy másik pontot. Foroghatok, akkor egy picit többet. Ha megszédülök, utána rögtön megint ugyanazt az állandó pontot keresem. Befogadni és akarni a mindent ugyanabban a pillanatban.

Végtelen séta városokon, falvakon át – külön élet, más ritmus. Nem benne lenni könnyebb. Így minden végtelenül egyszerűnek tűnik. Egy-egy pillanat, egy ablak, egy tekintet, gyerekek, száradó ruhák illata… az élet. Gondolatban megállok és bemegyek egy ajtón, ott maradok. Otthon? Megérkezni nehéz, átmenni mindenen - most könnyű. Lépni. Mozgásban lenni.

Az állandóság biztonsága kevesek nyugalma. A tapasztalás izgalma, állandó vágya. Semmi más dolgom nincs, mint haladni előre. Egy cél, egy hit, egy megismerés reményében. De haladni. Minél kevesebb dolgot halmozok, annál könnyebben mozgok. Nincs kötelék, könnyebb a lépés. Megelőznek, mások elmaradnak – nem gond – mindenki ugyanoda tart. Magam mögé hagyni mindent, nem könnyű. Az egyetlen értelem, ami működhet, a látás. Mint egy spirál pörget az élet feljebb és feljebb. Nem megragadni az alján, engedni, hogy feldobjon, forgasson. 

Vedd fel  a ritmusát, a fordulatát, nem összeesni  egy kanyarban. Beleragadni, mert fáradt vagy... Lesz időd pihenni elég, és újra kezdeni egy most nem tapasztalt, de érzékelt magasságban.

Ha a fizikai jelenlét csak illúzió, akkor lehetőségem van a távlatokra. Ha egyhelyben állnék, a világ bármelyik pontján  - ott lehetnék... ahol csak lenni szeretnék.