Még hogy nincs isteni kegyelem! Nem is hinnéd, mennyire jól megkomponált a mi kis világunk, hogy bárki megy el melletted vagy két házzal odébb bent a szobában, éppen ami történik - mindennek oka van. És hogy rád hatást gyakorolhassanak, üzenhessenek - ők kellenek hozzá. Nem véletlen, hogy pont ő jár arra, mert ő rezdül meg, ő alkalmas arra, hogy ezt a leheletet kihallja a sok éteri rezgésből, nem véletlen, hogy akkor lép az ablakhoz, amikor te jössz és egymásra néztek...
Döbbenetes felismerés a világ rendjére, a
minket körülvevő magasabb rendű irányokra, hogy mennyire mindent, de
mindent ez az Isteni lüktetés koordinál. A jó hír ebben az, hogy ebben az
egregorban mindenki benne van, kivétel nélkül és ha meglebbented a háló egyik
sarkát, az kihat a legtávolabbi pontjára is.. és közben ez a hullám
megtáncoltat mindenkit, aki a matematikai kvadrátok találkozási pontjaiban,
háromdimenziós létük során fennakadt, mikor megszületett. A hullámzást
átélni egy éppen apadó stádiumában csak görcsösen lehet, hiszen kapaszkodik
mindenki, akit elért... és a lendület ami ezt a fizikai jelenséget ellentétes
irányba repíti, szédíti el a benned lakó asztrálkirályt, aki sikitozni vágyik,
ha felül a hullámasútra – mint már írtam azt..A csodák mindig halkan érkeznek, alig észrevehetően. Mire végigéled már ott sincs…
Uszoda, szauna, lazulás - kigondolná, hogy egy olyan mágián megyek keresztül, amire semmiféle magyarázatot nem találtam. A szekrénykulcsom a 13-as. Rendben, hétfőn is ez volt - mosolyodtam el. Belevetettem magam a forró gőz tisztításának, az elmélkedésnek. Semmi nem volt a kezemben, csak a kulcs. Nem nagy ügy, körülbelül pár méteren belül mozogtam a szauna és a zuhanyozó között. Kulcs végig a kezemben. Másfél óra relax és tisztulás után visszamentem az öltözőbe és nyitom a szekrényemet. A kulcs nem megy bele. Tuszkolom, erőltetem - nem értem. Ránézek és a 11. számot látom. Hát ezt nem hiszem el. Ez mi? Kié ez a kulcs, vagy lehet, hogy én emlékszem rosszul? Kinyitom a 11-es szekrényt - üres. Lehet mégis valahol leraktam, elcseréltem... visszamentem az uszodai részbe. De hiszen gyakorlatilag egyedül én voltam itt néhány úszásoktatáson részt vevő gyerekkel. De egyik sem volt a közelemben. A szaunában is egyedül ücsörögtem. Emlékeztem egy lányra, aki nem sokkal utánam jött, hátha vele cseréltem el... hogyha így is van, sem értettem, hogyan, de más magyarázat nem volt. Hozzáléptem és elmondtam dilemmámat. Mire ő mutatta, hogy a fürdőruha alsójához van rögzítve és egyébként is az 5-ös számot viseli a kulcs.
Elbandukoltam a pénztároshoz és elbeszéltem neki
az egészet. Nem értem, és nem is fogom tudni megmagyarázni, de ez van. - Mit
mondott melyik az öné? - A 13-as lenne, ott vannak a ruháim. Kinyitotta a
fiókját, belenézett és kivette nekem a 13-ast. - Tessék. Hm. Hogy lehet? -
kérdezi. Elsétált velem a szekrényhez és kinyitottuk. Ott voltak a ruháim.
Gondolj bele! Harisnyámat markolászva, bénultan
a történtektől öltözök és egyszerűen válasz érkezik... valahogy a fejemben. A
13. szám a beavatások száma. A héten másodszorra kaptam meg... de ma kivették a
kezemből. Lejárt a tanításnak ez a fejezete. És helyette megkaptam a 11-est,
ami mesterszám. Lehet jelesre vizsgáztam? ... Vagy mindez a fejemben zajlott, és
úgy, hogy „nem voltam jelen”? …szokásos mélázásaim közepette…
… történik, mindenkivel és mindig történik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése