A Valóság iroda

Ha hiszünk egy magasztosabb valóságban és minden igyekezetünkkel törekszünk eléréséhez, onnantól egy lépés csak, hogy belássuk a valóságunk csak káprázat. 

Járjunk utána…

Félénk kopogtatás, majd megcsikordul az ajtó… belépsz és tudod, hogy száraz a torkod, de meg kell szólalnod. Előveszed az agyon olvasott papírt, széthajtogatod és számodra is idegen hangon elsuttogod gondolataid elcsukló sarkon fordulását, ahogy magadra hagynak a megvalósíthatóság ajtajában. Futó lépteik százfelé dobolnak halántékodra tapadt bőröd alatt, de te csak mondod… Szavaid üresen és hidegen konganak a szobában, visszapattannak a falról és kirepülnek az ablakon. Felnézel… és ott ül veled szemben a Valóság Ügyeletes Őre. Súlyos termete rád telepszik, ahogy megpróbál figyelni és értelmezhetetlen mondanivalódat hallgatja. Kövér ujjai dobolnak az asztalon és a körme alá ragadt ételmaradék egyre mélyebbre sűrűsödik a türelmetlen fejvakarások újabb jövevényeitől. Keresed az útját a hangnak, hogy a belül érlelt tűz és vágy a megvalósíthatóság asztalán landolhasson. De röpte és ereje olyan rekedtre izzadt, hogy végig koppan a padlón és elgurul a legtávolabbi sarokba…

Ez így nem lesz jó…

Szedd össze magad! Próbáld meg elmondani, ne nézz rá!... fogalmazd meg és máris él. Ha kimondtad, életre kel és máris megtalálta a helyét a hang tartományában, amihez csatolhatod a képek mellékleteit és az első lépés az asztal felé, hogy nyomatékot tegyél az akaratra, és ahogy az Ügyeletes fölé hajolsz és belenézel a szemébe – a valóság visszahúzódva fogja pecsétjét rányomni elhatározásod megteremtésére.

Káprázat és valóság. Olyan lehelet finom az átmenet. Megélni a káprázatot – képzelgés. Hamis kép, tele ideákkal, fantáziákkal, amit ha átakarunk tenni a valóságba, mindig más képet ad, mint amivel belül együttélünk. A káprázat megvalósításához mérhetetlen nagy bátorság kell. Felvállalni, tudatosítani, megtenni. Ha valóságos az álmunk, a sors erőt is ad a kéznek, a szájnak. Megteremti.

Kikerülni a nehézségeket, elbújva, titkolva – még önmagunk előtt is – gyávaság és gyengeség, és általam semmilyen módon nem minősíthető. Maradjon meg képzelgésnek, mert az első akadálynál elvérezne, tönkremenne. Valóban így biztos és tartós. Önmagunknak van szüksége erre az érzésre, hinni, hogy van valami, vagy valaki, aki nekünk teremtetett, értelmet ad jelenlegi létezésünknek. Hiába int a Pásztor, ha ülve maradunk, nem fog többet szólni hozzánk. Szép lassan elveszti erejét és emlékkép marad.

Egy káprázatos érzés, amit elmulasztottunk megélni.