A tudat kattanásai, mint egy rejtett
trezoré – nyitogatja kis fiókjait, szegleteit, a rejtett mögött is titkolt
bélésbe csomagolt kis doboz, abból nyíló ablakok… tovatűnő szalagok…
életfilmek, hanganyagok…
Az elrévedő szemek mögött kattog a titkos
zár és soha nem tudni merre jár. Igyekszem követni és felismerni mennyire távol
vagy közel, de bárhol is van – valóság. A megélt élet, nyomot hagyott
repedések, emlékek… belemenni, ráközelíteni – a tudat átállása; ugyanolyan
értékű valósággá lesz, mint a pillanatnyi semmi.
Nem bolondság és zagyvaság,
hanem az idősíkon elcsúszott ugrás, egy kis ablakon való bekukkantás – valóság.
A félelem érzethez párosult bármiféle képek, mozi-töredékek, vagy magzatként
lerakódott törmelékek. Az oktalan nevetés egy másik szoba, ahol az öröm és
boldogság pillanatai raktározódtak és bármelyik ürügy levehető a polcokról, ha
derülni támad kedve. A vele együtt futás, kézen fogott áramlás, a test
érzelmektől rázkódása, arcunk kontrollja a lélek ápolása. Nem hagyom magára
értetlenül és kiegyenesedve, hanem hozzáhajolok és vele érzek. Ahhoz a
részéhez, ami még maradt számára, új világának üdvözlése… szívének ölelése.
Az elme játékossága, üresen csüngő
zsákja, sok rejtett szobája – mi vagyunk a gazdája. Ha akarom, kinyitom egy
ablakát és kiengedek mindent, mi szagot fogott és elhasznált. Friss levegőt engedek,
szellőztetek és az éterrel érkezőkkel libbenek. Madár-csiripelés és hűs szellő,
falevelek moraja és elsuhanó motorok zaja, a világ működésének zöreje, az élet
ereje.
Ha túl sokáig marad egy gondolat és
szétforgácsol a robaja, kitessékelem tudatom ajtaján és végleg száműzi minden
imám. Megtisztulás és rendrakás, átgondolt takarítás. Bármit tehetek, ha tudom,
hogy bejárásom sajátom, ablakom rálátásom és mélységeim tapasztalásom… de
kiülhetek e rejtett trezor elé és lezárhatom, s legyen ez a pillanat a
magányom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése