Maszkok

A bőr megbetegedései, lelkünk rétegei, melyek elválasztanak a külvilágtól. Ez az élő szervezet érintkezése a legközvetlenebb, a kívülről érkező ingerekre - válasz.   Ha maró és lüktető, a nem tetszőt elvető – egyértelmű reakció, mint egy savval teli injekció. Az érintkezés fájdalmai rárajzolódnak a testre és nyelvet öltve mutatja viselője, kirajzolja elutasítását, megvetését.

A vékony szál kitekeredett kezéből és elveszítve a kapcsolatot eredendő önmagával pakolta rá a világ mérgét arcára és lelkére. E mögé a gyulladt bőrpír mögé rejtette egyediségét, és temette rendkívüliségét. Mintha az élet és a környezete visszacsapódó cián gőzét viselné magán – lüktető pajzsa kikezdhetetlen hőst takar. Elutasítása a rossznak, a szeretetlenségnek és minden megfásult beleremegésnek – maga elé tartva hárította és utasította távolságra a külső megnyilvánulásokat.

Egy régi kép, egy önfeledt tiszta arc megkeresése és felfedezése… önmaga lelkének igazi fénye.  Poros dobozok, archivált pillanatok… letérdelve az ágy alá megkeresni, emlékezni. Keresni, keresni – menekülni, kiszakadni a feszítéséből a vállalt sorsnak és a ráfedett mindennapoknak. Hol lehet, melyik az? … melyik vagyok, és mit akarok? Izgatottan kutató ujjakkal többször félrelöki a sok fénykép és emlék között, de az a bizonyos kép mindig a felszínre kerül.. ujjai alá simul, töredezett sarkával felfelé lendül, kiviláglik a sok másik közül. 

Egyszer csak kiemeli, végre felismeri… és a régi maszkot félredobva lép ki tisztán, ártatlanul.