Peronok

Állandó bizonytalanságban élünk, mindenfajta létezés átmeneti, változó. Nincs egy hely, ahol megtelepedhetnénk, a bőröndöt letehetnénk. Ez itt az élet természetes átmeneti helye, a nagy utazások váróterme. Szeretnénk itt berendezkedni, megölelve lenni, megpiheni, örökre biztonságra lelni. De eddig ez még senkinek nem sikerült, mert minden megváltott jegy időpontra szól. 

Begördülő szerelvények,  csikorgó mozdonyfékek, indulások és érkezések, zihálva cipekedő ember-népek. És üt az óra - el kell indulni... ki a peronra, de mire elhelyezkedünk és megebédelünk, hátradőlve elterpeszkedünk - már le kell szállni,  új jegyért sorba állni. Sínek és pályák, kereszteződések, vágány-átállító gépek - központi vezérlések. Állandóan csak jönni-menni, éppen hogy felférni, vajon jó vonatra szálltam-e fel. Nagy batyukkal tolakodók, hátizsákos világutazók, zsebre dugott kezek - lezser életmenet, mindenhol ember, sok kis csepp - á! ez már a tenger... soha nem érkezel meg.

Talán ez az egyik legfontosabb mozgatórugója az emberi lénynek, hogy hazatérjen. Amit választ és dönt, az legyen állandó és maradandó. Együtt változni a napokkal és évszakokkal, megérezni párunk ritmusát és nem siratni az eltávolodást. Minden percben tudni, hogy az már el is múlt, hogy bármibe kezdünk már tovatűnt. Nem szomorú ez és nem is értelmetlen, ha a fejben átállítódik egy apró lencse. Nem ragaszkodva az elképzelthez, csak próbaképpen tedd meg.

A halál egy másfajta átmeneti állapot. Amikor meghalunk, nem tudjuk irányítani az eseményeket. Teljesen csupaszon éljük meg azt, amit a tudatunk elénk vetít. Élesebben és gyorsabban, hisz nem kell idő sem tér, hogy megmutatkozzon. Már nem tolakodunk és várakozunk - gyorsak vagyunk. Bármi amit elképzelünk - már körénk vegyül. Legyen az áhítat, szomorúság... bármi, csak egyre kell figyelni - gyorsan kell filmet cserélni.

… beszélek hozzá, imádkozom, és szép lassan észreveszem, hogy másképp fogalmazok. Anyukámként érzem őt és az is marad míg élek, de ha ott folytatom, ahol abbamaradt – itt ragad. Meg kell értenem őt - hogy ő is több, mint amit nekem szánt - nemcsak anya, hanem ember, kit most vezetnem kell. Az első napok után megint egy másfajta leválás, szívfájás, de ott van már a helyén az új felismerés, kapcsolódás...

...