Gyűjtögetők

Halkan meglapulva, óvatosan lépkednek… kezük és szemük lépésük előtt jár és keres. Kincset érő energiát és gyorsan ható életerőt. Megfordítanak és jól megnéznek, időnként tanakodnak kellesz-e… de aztán meglátják a szemed sarkában bújkáló életet, vagy a hajadba tűzött virág szépségét és magukkal visznek, hogy lebontsák rólad a felesleget. 

Szálakat fonnak, hosszan és átláthatatlanul, hogy a megfont kötélen elérjék a kiszimatolt kegyet, mely oltalmába veszi őket, és az irántuk táplált érzelmek tükrében szökdécselve érzik újra, hogy élnek. Röpke villanások és sugallatok szárnyán találkozhatnak régi önmagukkal, fiatal és halhatatlan lényükkel. Eltört tükrök törmelékében bandukolva látják meg tükröződésedben elfeledett mélységeiket, szétdobált ruhák káoszában keresgélik az aranyló szerelem gombjait, melyek leszakításával dobják félre a levetett kabátot. 

Versenyt futva képesek alázatosak lenni, hogy a megcsillanó pillanat markukba kerüljön, hogy aztán elhajítsák a fényét vesztett emléket. Álmokat kergetők és illúziót keltők hajtogatnak össze, hogy elférj a kezükben tartott üveggömbbe. Ha nem elég hajlékony a hátad és a nyakad, érezd úgy, hogy tévedés vagy és rideg. 

A Nap felé tartanak és forgatnak, nézegetnek… látod magad hunyorgó szemük reményében és démoni erővel látsz hozzá, hogy további élettel ruházd fel azt, ami  már eleve halott. 

A pillanat-gyűjtögetők sóhajtásnyi élete mély karcokat ejt, mert amint észreveszed, hogy rád találtak, már kevernek is vissza a láthatatlanság mocsarába. Sok törött kéz és láb, lefilézett csont és váz…