Fejfájás

Egy életen keresztül vigyázba ülni és megfeszülten figyelni… ha forgatjuk a fejünket és nevetünk, vagy éppen táncra perdülünk, akkor belül figyelünk – egyetlen egy pontra. Ebben a pontban fogjuk össze gondolataink és akaratunk himbálódzó szálait; melyeket a szél kócol és az eső ver, vagy mások karcsapásai zavarnak össze. Szuggerálva nézzük, hogy elképzeléseink kuszasága rendben legyen, és merev testtel kényszerítjük, hogy semmi ne hasson rá, ami nem önmagunkból ered. Ne csavarja meg se érzelem, se gyengeség, kerülje el az áhítat és áldozat. Görcsös kézben tartani az életet, nem engedni a kitárt karok ölelését és a szív odaadását egy melegségért, a másik szeretetét. Feszültnek lenni és fókuszálni, halkan manipulálni és csak annyi érzelmet mutatni, amennyiért nem mondhatják ránk, hogy nem érzünk. Ez az erőszak feszíti a nyakat és a hátat, hogy a fejben koncentrált energia szabad árama saját körforgásába fáradjon el. A túlfűtött gőz égeti az idegeket és torlaszolja el az erekben lüktető vér útját, hogy életadó feladatát máshol is elvégezze. A fej izmai ráforrnak a csontra, és csak egy kis dezertőr ér lüktet segélyért kiáltva a halánték átlátszó huzatából kidomborodva. Sikolya felhangzik a homloküreg árkaiban és csukja be a szemet, hogy figyelmét megtörje. Kétségbeesett küzdelem és háború a fejben, mely a marokra szorított ujjak lilaságát a pulzáló fájdalomra cseréli. Megszűnik a feszült figyelem és a merevség - hanyatt döntve a testet és a figyelőt, pihen meg az elme. Aki benne lakik olyan mélyen… a lélek sötétíti el a szobát és kér csendet, hogy kizárhassa a világot önmagával együtt.