- Csak egy szobát akarok … - kiáltotta egy őrült. Háborodottan
elrugaszkodott más valóság, szabad utat és levegőt kapkodva sikitozó téboly,
ami mást akar. Egy ragaszkodást saját elzárt világához, hogy zavartalanul
oldhassa ki a benne feszülő indulatokat és tiltakozást. Nem tuszkolható be
elméje ketrecekbe és diktált fogalmakba, minden idegszála és rezdülése
fürkészően kutat csapdák és rejtett aknák után.
Megkapaszkodni egy elsuhanó álomban és megteremteni fikciói új
helyszíneit. Újra és újra játszani a kedvenc mozgásokat kacagások közepette,
váll és hátrángásokkal pillanatonként arrébb lökni a képzelt terheket, vagy fel
és alá járkálva rettegni a megállástól. Rendet teremteni millió variációban az
asztalra tett kockák között, és áténekelni rózsaszín köntösben a teltházas
színpadot. Ülni rezzenéstelenül és egy pontra nézni, mint elengedhetetlen
korlátra, hogy a mély áramlatok arrébb ne sodorják.
Csodákat festeni más világokról, belehabarodni a színek
susogásába, fejetetejére állítani a világot szürrealista víziókkal és torz
formákkal, hallgatóság nélkül szavalni rímeket és érzéseket, fájdalmat rajzolni
és csíkos sapkában újraszületni.
Új világokról beszélni, dimenziókról írni, múzsát sirató
költőnek lenni, megöregedett szépséget temetni, mást akarni… menekülni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése