Utcabál

Nézz az örömre, mint egy idegen jelenségre, nézz a szomorúságra, mint érkező átutazóra, ints egyet a mámornak, mint egy bekukkanó szomszédnak, fordítsd el a fejed, ha megragadja a karodat a vágy és haladj tovább mosolyogva, mint aki szóra sem méltatja kedves csábítását. Ha váratlanul betoppan a bánat, tudjál arról, hogy miután levetette kabátját és beül kedvenc foteledbe… a benne lakozó sértettség fog párologni belőle, de tekints rá úgy, mint egy jövevényre, aki ha kibeszélte magát – távozik. Nem jelenthet gondot szembenézni a fájdalommal, hisz az ő ereje is véges, és ha megismered tudását, már nem lesz számodra dermesztő a jelenléte. Ha hallod a boldogság csilingelő zsinatát az utcáról, mint egymással csipkelődő gyerekek önfeledtségét, mosolyogva könyökölj az ablakba és nevess velük, hadd ragadjon rád is a felhőtlenségből… de aztán csukd be az ablakot és találj vissza oda, ahol a legjobb neked, ahol csak Te vagy... 

Bárki és bármi érkezik – el fog menni, mind elmegy… de tekints rájuk úgy, mint örökké mozgásban lévő forgatagra, ami zsongásában nem talál nyugalomra. Örökmozgó természetük küldi őket házról házra, hogy elbeszélhessék létüket és megmutathassák mélységeiket. Helyenként ott ragadnak, beköltöznek és sírig kísérnek, de van ahonnan menniük kell. Ismerd meg mindegyik természetét szembenülve, és tekints rájuk, mint a haldoklóra, aki elmúlása előtt még önmagát akarja látni - a sírásodban, a nevetésedben, az ölelésedben.

De, ha úgy döntesz, hogy Te vagy az, aki örökké mozgásban van, és vágyakozik az élet forgatagára, menj le közéjük frissen fésülködve, szép ruhában felkészülve, tárd szét a karod és vesd bele magad a táncba. Élvezd, ahogy forog veled a világ, ahogy magával ragad a tömeg, ahogy időnként nekiütődsz valakinek, vagy valaminek, ahogy elveszíted az egyensúlyod, de ügyet sem vetve rá mész tovább, mert amíg tart a mulatság ott akarsz lenni velük, bennük… hogy utána megrészegülten és fáradtan térhess újra haza, ahol neked a legjobb. Ahol csak Te vagy és... a csend.