A gondolatok

Minden rendellenesség azt jelzi, hogy „nem az vagy, akinek valójában lenned kellene”. Az elváltozások igazi forrása mindig a gondolkodásban keresendő. Olyanok vagyunk kívül, mint belül. A gondolatformát ölt, megmutatja önmagát. Minden érzelem, mely hatással van ránk, megvalósul, formába rendez bennünket. Itt válik láthatóvá, miféle energiák működnek bennünk.

A test rendellenességei, betegségei hihetetlen módon már nem válogatnak fiatal és idősebb között, mintha egy hatalmas önmagát éltető ciklonként suhanna át mindenkin - érintése, ahogy a sok testanyagot átrendezi, lazává teszi, puhítja és belehajtogatja azokba a „lélekbörtönökbe”, aminek mi dobtuk el a kulcsát, mert meggyőz és elhitet, hogy pillanatnyi kielégülések és örömökből merített érzetek az igazi életerő.

A rendellenességek és elváltozások igazi forrása mindig a gondolkodásban keresendő, mégpedig a helytelen gondolkodásban. A test önmagától nem betegedhet meg, torzulhat el, mert csupán az emberi tudat kivetülési közege. Hasonlít a vetítő-vászonhoz, mely magától nem tud képeket létrehozni. A gondolatok képezik a film anyagát és a tudat dönti el, hogy éppen melyiket vetíti le.

Tegyünk fel kérdéseket önmagunknak. Folytassunk párbeszédet belső lényegünkkel, hogy kik vagyunk. Mi az, amit teszünk és miért. Mennyiben találjuk meg önmagunkat mindennapjainkban, kapcsolatunkban, munkánkban. Mi az a reflex, ami az agyunkban elültetett impulzus, ami végigfut az idegrendszerünkben és megmozdítja az izmokat, a cselekvés és tett hús-vér megfelelőjét. Teremtsünk csendet és lehetőséget önmagunk számára, hogy tisztába kerüljünk irányunkkal, életünkkel.

A gondolat: dolog.  A gondolat képeket, „formákat” hoz létre. A gondolat visszatükröződik mindenkiről, ott található körülötte, az őt körülvevő magnetikus légkörben. Minden ott van, ami az adott személy elméjében megtalálható. A gondolatszokások átalakítják még azt az anyagot is, amelyből fizikai testünk áll, rápecsételődik az arcra, s szépsége nem a forma és a szín, hanem a kifejezés – vagyis a belső én által formált maszk. Minden hajlandósága rányomódik a fizikai vonásokra, és nincs szükségünk különösebb képességekre ahhoz, hogy meglássuk, vajon a mentális beállítottság milyen. Olyan általános tény ez, hogy nem is tesz ránk benyomást és mégis eléggé jelentős.

Ha benézel valaki álarca mögé, sosem tudod, mi van mögötte. De ha egyszer a saját démonaidat látod meg? Ha pont olyan, mint te? Ha azok az iszonyatok kínozzák, ha ugyanúgy érez, ha ugyanattól menekül? Függővé tesz, mert újra és újra át akarod érezni a közelében saját magad, újra és újra megakarsz merítkezni önmagad rejtett zugaiban, az árnyékokkal teli belvilágodban. Ha vele vagy, akkor élsz, hisz valósággá teszi azt, amiről tudni sem akarsz, csak általa tudsz egész lenni.  Megriaszt a közelsége, megrémít a jelenléte..., hiszen ő ugyanúgy felismeri önmagát benned, de mégis...  halálosan vonz. Ilyen találkozás van, legalább egyszer.  Sohasem tudhatod, hogy ki érkezik hozzád segítségért. Királyi palástokat cipelő vézna kis testek, kopogó lidércek lábtalan suhanása, gőgös vigyorok törékeny műfogsora, síró bohócok kacsintása, ikerlelkek kettős személyisége, az őrület csapódása színes betonfalakon, mosolyba rándult keserű szájíz, könnyes szemek aszott keménysége – álarcosbál. . De minden rándulásban a lélek kínpadja tekeri segítségre kezeit, hogy ragadd meg és áthatolva a láthatón érezd meg mindenki lényegét. Az ő kínja, a te megváltásod.