Haza

A gallérom alá ragadt, észrevétlenül hoztam haza, ami napokkal később tisztult le és gurult elém… a felismerés, hogy mindent elkezdtem analógiákban „látni”. Nem annyira intellektusból, ahogy eddig, hiszen mindig feltérképezhető szimbológiája történéseinknek, valóságunknak. Hanem ott van, mint egy másfajta kameraállás, mintha minden dologra, a rá megfelelő másik, akár harmadik is igaz lenne. Nem a puszta történés, hanem az ehhez párosult érzet maga a Történés. Ha gyorsan történik, és kevés időt kér az elrendeződése, a kisülése, akkor ugyanannyi idő alatt formálódik válasszá. Mindig ugyanannyi alapanyagot vesz fel, mint amennyit elhasznál. Megértettem, amit megint csak tudunk, hogy mindig az egyensúly, a kiegyensúlyozásra való törekvés az, ami mozgatja a világot és ezen belül mindent. Ez az energiatörvény lényege. Ez az analógia igaz a szellemi és fizikai sík viszonylatában, de a fizikai síkon belül is. 

Napjaink legfontosabb küzdelme, hogy a sorozatos energia kapuk nyitogatása hirtelenné teszi ezt a folyamatot és érezhetőbbé, mint még eddig soha. Atomi szinten perdül meg az idő súlya alatt. Mintha az új korszellem nem engedné, hogy többlet energiákat halmozzunk fel és, ezáltal karmákat teremtsünk, mert, ahogy keletkezik, már bontja is le és félelmetes szakadásokat, tépéseket és hirtelen váltásokat gerjeszt lépéseink nyomán. Nem lendülhetünk ki egyik irányba se végtelenül, mert nincs idő abban megmaradni és egy valamikori tanulsággal visszavánszorogni a kiindulási ponthoz, hogy újabb kilengést tegyünk feleslegesen és rabolva az Úr ránk szabott szűkös idejét. A történet, az élet analógiája az érzésnek, tapasztalatnak. Ha elmerülünk valamelyik keletkezett képzetben, jön az ellentéte és billenti a helyére fejünk túlfűtöttségét, vagy rideg keménységét a hozzá párosítható örök jin vagy jang elem kiegyensúlyozó erejét.

Ez a látás segítheti utunkat egy elképzelt jövő felismerésében, vagy jelenünk megértését, ami múltunkban gyökerező kesze-kusza sutasága miatt olyan, amilyen. Az egészet tekintve részletkérdés, hogy mi a szegénység, vagy gazdagság, vagy jólét és éhhalál. Ezek formai megnyilvánulások. Amíg az egyikből sok van a világban, addig a másikból is. De bízva Síva örök táncában, csak az kerül pusztító lábai elé, ami felesleges és túlsúlyos ezen a bolygón, ahhoz, hogy a szenvedők másik oldala is felszámolhatóvá válhasson. De a kontrasztok megléte és aktualitása csak ezt az egy analógiát hivatott megláttatni.