Fürdőzés

Figyeltem az asszonyt, ahogy alsóneműre vetkőzik és beleül a vízbe. Karjában egy pár hónapos csecsemőt tartott. Rám mosolygott és intett, hogy fényképezzem le.

Kíváncsi vagy még a mélységekre? …készen állsz arra, bármit is rejteget még előled? Minden, ami egy ember kiüthetetlenségét jelentheti, megfigyelni, ahogy ez szétforgácsolódik, egy újabb beavatási szint, ahogy tépik le rólad a ruhát, a hovatartozásodat, a megmérettetéseidet és elképzeléseidet saját magadról. Amit biztonsággal tudhatsz, hogy képes vagy rá, az is nevetségessé válik. Ha rögzül egy kép, kibillenthető lesz és megsemmisül… ismeretlenül a világban, egy még kisebb világban, a belső világban, az ismeretek világában feloszlani, a megszűnés. Ismeretlenül lenni…, ismeretek nélkül lenni… 

Beléptem a vízbe és leültem az asszonnyal szemben. Mutasd nekem, mutasd, mit érzel, ki vagy, mutasd te víz, csak mi ketten… vidd el a testem, fagyaszd darabokra, törd össze és bontsd le, megtagadom létezését és rusnya gyengeségét, széthullott térdeit, ahogy alázatot tanítva rántod le a mélybe, úsztasd a szétráncolódott ruhát, amit elfedésére használok és lilára fagyott számat neveld némaságra. Tiltakozik, vacog és remegve próbál ellenállni. Sírás és félelem, elhagyatottság és magány. Millió élő filmkocka veri fel a víz sima tükrét és csinál habzó, felkavart örvényeket és szúrásokat. Ugyanazok a képek és képzetek belekarolva az ide-oda illanó érzésekbe, fájdalmakba. Látom törékenységüket és áttetsző létezésüket, ahogy szorításuk próbál a víz alá gyűrni. Gondolom, én ezt csak gondolom… nálam van életük és erejük kulcsa, itt a mentális hét országban, de ezt is megtagadom… ezt az örök elme motort itt bent, ami összerakja, majd lebontja magát az embert, minden pillanatban.

A csend megfoghatatlan és nem érzékelhető, csak amikor visszaránt a tudat kiindulásához, az elképzelt idő és kiesett értelem hozza felszínre a megélt nyugalom érzetét, amit az elme bekapcsolódása köt újra össze az élménnyel, és amit békének neveztünk el. És ettől és csakis ettől az, ami.

…a füleimbe beszivárgó hangok, a csobogás, a gyermeket fürdető fröccsenések… a távolban nevetés, gyerekzsinat, ahogy önfeledten hancúroznak a vízben, meztelen testük természetessége beleszőtte magát a dús növényzet látványába… és én ott ültem közöttük, mindennel Együtt.

Hagytam, hogy vezessen. Vezessen ő, az égiek, a lábam..., bármi csak ne a fejem. Ő, a kérésem manifesztálódott lovagja, akit elém küldtek, mikor megérkeztem, hogy segítse lépéseimet az általam választott utazásban. Belső töréseim, kényszereim és vágyaim jelölték ki vélt vagy valós nehézségeimet, ami sok év küzdelmét jelentette, hogy eljuthassak ehhez a pillanathoz… innentől nyílt meg Bali.